top of page
Search

Interjú Hadnagy Istvánnal. A rendszerváltás előtt, 1987-ben, a Vörös Zászló üzemben járt gyakorlatra

Updated: Mar 1, 2021



Az 1987-es fellázadás, november 15.

-Először is felszeretnék tenni egy pár kérdést a ”Steagu roșu” gyár 1987-es fellázadásról, amire november 15.-én került sor. Hány éves voltál abban az évben?

-1987-ben 17 éves voltam, másodéves szakiskolás és praktikáztam a ”Steagu Roșu” gyárban.

-Mi volt a mesterséged, mivel foglalkoztál?

-Esztergályos voltam, a 440-es szekcióban(Modelărie),a 443-as mühelyben.

-Milyen volt a hangulat a fellázadás előtt?

-November 14-én, este 11 orakkor, amikor a harmadik váltásban dolgozó munkások megérkeztek a gyárba, megtudták, hogy mindenkinek a fizetéséből levontak ezer lejt.

-Hogy kezdődött­? Kik váltotották ki, és kik vezették a fellázadást?

-Ennek a hírnek a hallatára a 430-as szekcióban dolgozó munkások összegyültek, és átjöttek a 440-es szekcióba. Mivel mi az öntödéhez tartoztunk, megkérdeztük őket, hogy tudnak-e arról, hogy a fizetésekből levágtak ezer lejt. A hír hamar elterjedt, az egész harmadik váltásban dolgozó munkás megállitotta a tevékenységét. Reggel 6 óra körül az ott dolgozók felvonultak a mai november 15. utcán.


A pártház felé haladva szlogénokat kiáltottak a Ceaușescu diktatura ellen. Az egyik akkori idősebb munkatársam, elkezdte énekelni a mai román hímnuszt (Deșteaptăte române). Ennek hallatára a biztonság szervezeti őrök és a milicia körülvette a munkásokat. Akkor a gyárban dolgozók egy része



erőszakkal betört a pártházba, kiütötték az ablakokat , és minden olyan élelmiszert amit nem lehetett kapni, kihalyitottak az ablakon a többi lázadoknak. Több megyéből összegyüjtötték a miliciát, és a legtőbb lázadót elhucolták az akkori milicia pincébe. Ott faggatták és verték őket, volt akit halállal is fenyegettek, hogy ismerjenek el olyan cselekedeteket, amit ők nem tettek. Napokig éheztették és rendőr kutyákkal őrizték őket. A lázadok családjai nem tudtak semmit róluk. Volt aki bele is halt a kinzásba. Egy rövid idő után egyes munkásokat elhelyeztek a családjukkal együtt más megyékbe, ahol állandó jelleggel ellenőrizték, és nehéz munkára voltak kényszeritve. Ezek a munkások ott maradtak az 1989-es forradalomig.

-Mi következett ez után?

-A fellázadás után a fizetésből nem vontak le, viszont sokkal szigoruabban kezelték a dolgokat, jobban felügyeltek minket. Nem volt szabad, hogy beszéljünk egymással és egymásról sem. Főleg az elhelyezett lázadokról.



-Köszönöm szépen, hogy nyítottan válaszoltál a kérdéseimre!

-Nagyon szívesen! Jó érzés látni azt, hogy a mai generácioban is vannak olyan személyek, akiket érdekel ez a téma.


Hadnagy István 1971. 01. 01.



222 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page